NECROLOG VESEL

Dumnezeu a trecut (deşi, din câtă religie cunosc eu, Dumnezeu nu vine pe pământ ca să ne ia, el ne aşteapta acolo sus, dar de data aceasta s-a pus pe treabă! Ca un bonus, pentru cel vizat de El!) din nou pe meleagurile noastre. De această dată pe cele sălăjene, ieșind în calea celui care mi-a fost coleg de promoţie la UMF Tg. Mureş, în anul 1974, apoi coleg balintian din anul 1996. Mereu pus pe şotii, îi punea la grea încercare pe liderii în ale căror grupuri participa. Vă amintiţi, nu? Cum stătea rezămat cu cotul lui butucănos pe genunchi, cu zâmbetul ştrengăresc pe buze, adulmecând, grupul şi liderul, cum o vor duce la capăt cu cazurile lui încâlcite, dar a căror finalitate el deja o ştia de acasă. Sigur că o ştia! Dar venea deseori numai să vadă cum ne vom chinui noi cu ajutarea lui într-o problemă, care, de fapt, nu mai necesita ajutor pentru el. Prezenţa lui în grup, cu cazurile pregătite amănunţit încă de acasă, reprezenta o piatră de încercare atât pentru grup cât şi pentru liderulcare avea neşansa să-i desluşească gândurile lui ascunse. Chiar şi eu era s-o pățesc o dată! Producea ceapa vestită din Pericei. Cânta la orga bisericii reformate din comună, la slujbele bisericeşti. Făcea plimbări pe rute lungi cu bicicleta. Mânuia cu pricepere sintetizatorul, cu care scotea melodii vesele, care ne creau buna dispoziţie în excursiile din facultate și mai apoi la întâlnirile de 10-15-20 de ani şi cele care au mai urmat. Îmi răsună şi acum în urechi melodia lui îndrăgită, Hallo, Mary Lou!, cântată iniţial de către Ricky Nelson, cântată odată cu el de cei care ne aplecam urechile pe aripile melodiei fredonată de Jancsi. Fiind la tratament balnear în Eger, Ungaria, nu am reuşit să-l însoțesc pe ultimul lui drum. Fie aceste gânduri ale mele un adio prietenesc pentru cel care ne-a fost un bun coleg şi prieten, Orbán János, alias Jancsi. Să ne prepari o tochitură cu ceapă de Pericei pentru ospăţul ce-l vom avea cu tine, cândva.
Cu gânduri prieteneşti de adio,
Berci;

VIDÁM SÍRATÓ

Az Isten ismét alászállt a mennyekből, s jártában-keltében a szilágysági lankás tájakon összetalálkozott egy kétlábúval, hajdani egyetemi évfolyamtársammal, majd 1996 óta, Bálintos barátommal. Kézen fogva felvitte Őt oda, magasra. De annyira magasra, hogy onnan már a visszaútra sem találhat reá.
Csibészes hajlamával egyaránt próbára tette a csoport tagjait, de a csoportvezetőket is. Részletesen kidolgozott, előadott eseteinek megoldási törekvéseit figyelte huncutul, térdére támasztott karján nyugvó fejéből kíváncsian figyelő szemeivel. Látni akarván, miként gyürkőznek meg csapattársai az általa felvetett problémával. Miként nyújthatnak neki segítséget. Egy olyat, amelyre már egyáltalán nem volt szüksége, ismervén annak végkimenetelét már eljövetele előtt. Az volt örökös érzésem, hogy csak próbára akart tenni bennünket. Vagy önmagának találni visszaigazolást eljárásának helyes vagy helytelen voltára. Csoportvezetők próbakövét jelentette egy olyan csoport levezetése, amelyben Ő hozta az „esetet”. Magam és kínpadra kerültem nem egyszer!
Maga is termelte a híres-nevezetes perecsenyi hagymát, hozott is belőle gyakran találkozásainkra. Istentiszteleteiken orgonált községe református templomában. Kilométereken tekerte bringája pedáljait. Hozzáértően játszott zongorán, szintetizátorán, amelyeken vidám dalait játszva hozott lázba mindannyiunkat, akik környezetében kerestük a kikapcsolódást egyetemi kirándulásainkon, majd 10-15-20 éves és későbbi találkozóinkon. Beégette magát dobhártyáimba kedvenc dala, a Ricky Nelson által énekelt Halló Mary Lou, amelynek szárnyain elandalodva feledtük az orvosi hívatás mindennapjainak nehézségeit.

Temetése napján, Egerszalókon lévén fürdőkezelésen, nem lehettem ott koporsója mögött, nem kísérhettem utolsó útján. Legyen e vidámnak elképzelt sirató hamuba sült pogácsa hagymás tarisznyájába annak a barátnak, Embernek, kollégának, aki egykor Orbán János, illetve a mi Jancsink volt. Készíts majd számunkra is hagymás pörköltet amikorra melléd érkezünk.
Baráti búcsúzással,
Berci